Látnivalók, szórakozási lehetőségek:
-
Villányi kilátó
Villány északi felénél, a Templom-hegyi tanösvény felső végpontjánál érhető el. A három szintes, fából készült kilátót 2011-ben építették fel. A kilátó a Baranya Megyei Önkormányzat, a Villány Városi Önkormányzat, a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Gardon Iparművészeti Bt., a Harsányi csata Emlékbizottság és a villányi vállakozók támogatásával épült fel. Korábban is állt itt egy szerény méretű magasleshez hasonlító kis kilátó. A felső szintről a kilátás páratlan. A kilátó alatt elterülő katlan valaha kőbánya volt, melyben felsőkréta, felsőjura és középsőtriász mészkövet bányásztak. A területet őslénytani értékei miatt 1989-ben védetté nyilvánították.
-
Nagyharsányi szoborpark
A Nagyharsányi Szoborpark története 1967-ig nyúlik vissza. Ekkor tartották fiatal pécsi művészek kezdeményezésére a Szársomlyó egykori kőfejtőjében az első kőszobrász szimpoziont. A következő évben a művészek a közeli Gyimóthy-villában állandó jellegű, nyári alkotótelepet létesítettek. Az alapítólevélben foglaltak értelmében az alkotótelepen készült művekből minden művésznek egy-egy alkotást a szimpozion közgyűjteményének kell átadni. Ez jelentette a mai szabadtéri szoborpark alapját. A kezdeti években hazai pályakezdő művészeket hívtak meg, majd később külföldi szobrászok is bekapcsolódtak az alkotó munkába. Az alkotói műhely kitűnő helyszínévé vált a kortárs képzőművészek számára a kapcsolatépítésre, tudásuk fejlesztésére. A műtárgyegyüttes 2009-ben műemléki védettséget kapott.
-
Thermal-spa siklós
Fürdőnk a csodálatos, természeti szépségéről, történelmi és kulturális gazdagságáról ismert és méltán híres városunk, Siklós legifjabb büszkesége. Vadonatúj épített környezetben igen fiatal csaptunk igyekszik kellemessé tenni az Önök kikapcsolódását, szórakozását. Amennyiben kérdése merül fel pihenése során forduljon hozzánk bizalommal, készséggel állunk rendelkezésére. A vízben pihenés, vagy akár úszás, napozás nyújtotta élmény mellett számtalan sportolási lehetőség várja nálunk, röplabdapálya, lábtenisz pálya, homokos focipálya. Ahogy hidegebbre fordul az idő kényeztesse magát, ajándékozza meg szervezetét nálunk a szaunavilág utánozhatatlan és egészségvédő hatásával. Igen rövid múltunk már most is színes programkínálatot mutat: élőzenei koncertek, gitárestek, borkóstolók, szépségverseny, műsorforgatások, vetélkedők helyszínévé váltunk, és ezt az irányt a jövőben is tartani, fejleszteni szeretnénk, remélhetően az Önök legnagyobb megelégedésére.
-
Siklósi Vár
A siklósi vár hazánknak fontos történelmi nevezetessége. Erődjének első falait még a 13. században,
1260 körül rakták le. Az első írásos emlék 1294-ből való és a pécsi káptalanság irattárában megtalálható.
Ekkor már várnagya (castellanusa) volt Omoneus de Topord személyében,
aki Soklyósy Péter várnagya.
-
Mohácsi Csata Emlékpark
Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, régészeti feltárásokat követően, 1976-ban nyílt meg a Történelmi Emlékhely. A park területe 1700 katona végső nyughelye.
A tömegsírok között II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya
és sok-sok névtelen vitéz fából kifaragott szobrait láthatjuk.
A fegyvereket, lovakat megidéző sírjelek sokasága eleven mozgást teremt a csendes sírkertben.
Megkondíthatjuk a kis lélekharangot, amelynek hangja tovább fokozza a sírkert magasztos hangulatát.
– Pécs
Pécs város római kori elődje, Sopianae késő római ókeresztény temetője 2000-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti a Római Birodalom
északi és nyugati provinciáinak korakeresztény temetkezési építészetét és művészetét. A magyarországi világörökségi helyszínek közül a pécsi ókeresztény temető az egyetlen, amely kultúrtörténeti kategóriában nyert felvételt az UNESCO világörökségi listájára.
-
Mecsextrém park, Pécs- Árpádtető
Szórakozási lehetőség a Mecseken kicsiknek, nagyoknak!
-
Orfű
Az orfűi völgy mélyén folydogáló patak három kis falut – Orfűt, Mecsekrákost és Tekerest – font össze, a keleti oldalvölgyekbe további két falu, Bános és Mecsekszakál települt. A hatvanas években ezt a területet egységes üdülőterületté formálták, amelyet ma Orfű néven ismer az ország.
A hatvanas évek elején a Mecsek hegység oldalából folyó karsztvizet egy völgyzáró gáttal felfogva felszíni víztározót hoztak létre az orfűi völgyben. A négy tó összesen 113 hektár vízfelülettel rendelkezik. A tórendszert a Vízfő-forrás táplálja. Az 1960-as évektől, a tórendszer kialakításával vált ismertté Orfű, ekkortól beszélhetünk a turizmus elterjedéséről. Az Orfűi-tó és a Pécsi-tó mellett kezdetben kisméretű üdülőtelkeket és horgásztanyákat hoztak létre, míg a Pécsi-tó nyugati oldalán a gazdálkodó szervek és intézmények vállalati nyaralóikat alakították ki.